Mi a különbség a 360 fokos és 3D virtuális bemutatók között?

Az okostelefonok, a képfeldolgozás és a mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével szinte napról napra jelennek meg olyan vizuális technológiai újítások, amelyek meghökkentik az emberi szemet. Ezek mellett soknak nem feltétlenül az a célja, hogy modern művészeti értéket állítson elő, hanem az, hogy valamilyen problémára megoldást adjon. Ilyen viszonylatban lehet megemlíteni az épületszkennelést.

Az épületszkennelés egy viszonylag új technológia és hatalmas népszerűségnek örvend, hiszen az adott helyszín meglátogatása nélkül tekinthetjük meg az adott épület belső struktúráját.

Sokan vitatkozhatnának azzal kapcsolatban, hogy ez a technológia nem is újdonság, hiszen panoráma képek, illetve látványtervek már régóta készülnek épületekről. Igen ám, de az épületszkennelés egy teljesen más megvilágításból mutatja be az adott objektumot.

Mik a valódi különbségek?

A technológia megértéséhez nézzük először azt, hogy hogyan készülnek az épületszkennelt belső látképek.

A háromdimenziós épületszkennelés esetében az épület belső terében különböző szögekből különböző beállításokkal felvételeket készítenek. Itt fontos megjegyezni, hogy a kamerák bizonyos esetekben fel vannak szerelve olyan infravörös szenzorokkal, amelyek mind a három dimenzióban képesek érzékelni távolságokat. Így tehát magasság, szélesség és mélység információk is rögzülnek a belső szerkezetről. Ezek segítségével egy nagyon pontos belső reprezentáció elkészítésére nyílik lehetőség. Nagyon érdekes trend az is, hogy az épületszkennelés során az elkészült felvételeken, valamint a háromdimenzióban rögzített magasság, szélesség és mélység adatok halmazán gépi tanuláson alapuló algoritmusokat futtatnak, valamint mesterséges intelligencia segítségével pontosítanak a végső háromdimenziós térképen.

Alapvető különbség tehát az elkészült strukturális modell mélységi bejárhatósága, amelyből adódóan az épületet soha eddig nem látott módon lehet bejárni. De miért is olyan fontos ez? Ki az akinek ez hasznos lehet?

Épületszkennelés és a Google Maps kapcsolata

Talán sokan közölünk felfigyeltek már arra, hogy a Google térképszolgáltatásain már létezik ilyen opció. Bizonyos, gyakran látogatott épületekről már léteznek háromdimenziós bejárható modellek és ezek különösen hasznosak akkor, amikor valamit keresünk, vagy szeretnénk elképzelni, hogy az hogyan is néz ki a valóságban.

Hasonló a helyzet, amikor szálláshelyet vagy az esti vacsorához keressük a megfelelő éttermet. Amennyiben kéznél van a megtekintendő ingatlan címe, a Google Maps szolgáltatás segítségével megtekinthetjük azt. Milyen hasznos lenne, ha oda sem kellene mennünk és valahogyan pontos képet kaphatnánk a belső atmoszféráról.

Ezekre a problémákra jelent megoldást a háromdimenziós épületszkennelés, amely több legyet is üt egy csapásra. Különösen hasznos lehet ez olyan szállodákat vagy éttermeket üzemeltető cégeknek, amelyek internetes megjelenéssel rendelkeznek és kiadó szobáikat, éttermüket szeretnék bemutatni potenciális vendégeknek.

Virtuális séta telefonon, tableten és laptopon

Az épületszkennelési technológiával készített bejárható modellek természetesen platformfüggetlen formában jelennek meg. Mit is jelent ez? Itt arról van szó, hogy az épületek virtuális bejárásához használhatjuk okostelefonunkat, táblagépünket vagy akár számítógépünket.


Szeretné, ha az ön vállalkozása is kikerülne a virtuális térbe? Kérjen árajánlatot!